Nem ment el az úszószövetség ülésére Rákosfalvy, pedig pont róla tárgyaltak volna
Wladár Sándor MÚSZ-elnök szerint érthető, hogy kimentette magát Borkai ügyvédje az elnökségi ülésről.
Wladár Sándor MÚSZ-elnök szerint érthető, hogy kimentette magát Borkai ügyvédje az elnökségi ülésről.
Az önkormányzati kampány szivárogtatási botrányait veszi számba véleményszerzőnk, majd elemzi is a körülményeket. Hont András szerint a Borkai-ügy nincs politikailag felépítve.
A politikai elemző cég szerint szokatlan, hogy Fidesz ennyire ellentmondásosan kommunikál az ügyben.
A Három Királyfi, Három Királylány mozgalom vezetője Facebook-bejegyzésben fakadt ki a nyilvánosságra került szexorgiák miatt, bár Borkai Zsolt nevét nem írta le.
Az erkölcsi megsemmisülés politikai jelentősége eltörpül ahhoz képest, hogy a győri polgármester élvhajhászása éppen a Fidesz hatalomgyakorlásának finanszírozási mechanizmusát leplezte le.
A Fidesz kampányfőnöke Karácsony Gergelyről is beszélt, szerinte az ellenzéki főpolgármester-jelölt Budapestje úgy néz ki, hogy „lesz egy hatalmas őserdő, benne egy hatalmas kórház”.
Magánügy, viszont erkölcsileg helytelen és elítélendő Borkai Zsolt adriai hajóútja – mondta a kiszivárgott felvételekről Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a sajtó kettős mércét alkalmaz, és ő egyébként sem számolna be olyan ügyekről, amelyeknek nincs politikai vonzata. A magyar kormány nem tud róla, hogy Várhelyi Olivér másik portfóliót kapna az Európai Bizottságban, és a törököket figyelmeztető uniós nyilatkozatot sem vétóztuk meg.
A felvételek időközben egy másik felnőttfilmes oldalon is feltűntek.
A névtelen blog szerzője új anyaggal állt elő, ebben folytatja a történetét.
Az elérhető nyilvános dokumentumokból gyakorlatilag lehetetlen kideríteni, hogy tulajdonosként kik jártak jól Borkai haverjának földügyeinél, a háló ugyanis két Brit Virgin-szigeteki offshore-cégben végződik. Ugyanez az offshore-háló áll egy győri parkolóház-ügylet mögött is, amely Paár Attilához, Tiborcz István jelenlegi üzlettársához köthető.
Meglehetősen lassan mozdult rá a győri ellenzék az elmúlt évek legnagyobb botrányára.
Az Index úgy tudja, a Fideszben is tudtak arról, hogy előkerülhetnek a felvételek.
De a fotó szerint a győri polgámester legalább nem hazaáruló. Kérdéseink elküldése után törölték a képet.
Hivatali visszaélés miatt tett feljelentést a civil szervezet. Szerintük alapos okkal feltételezhető, hogy az Audi-földek eladásakor Borkai Zsolt ügyvéd barátja bennfentes információ birtokában vásárolta meg a termőföldterületeket.
Szórólapokkal és plakátokkal próbálja felhívni a figyelmet Borkai Zsolt polgármester ügyére a Magyar Szolidaritás Mozgalom Győrben.
A győri polgármester azt akarja elérni, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki: nem kampányesemény volt a győrszentiváni futópálya átadása.
Gajda Péter továbbra is állítja, hogy nem ismeri fel párttársa hangját a kormánypárti sajtóban megszellőztetett felvételen, de ha azon tényleg Lackner Csaba beszél, távoznia kell a közéletből.
Esendő emberként mutatja be a kormánysajtó Borkai Zsoltot, akinek a szexvideós botrányát Wittinghoff Tamás ügyével kötötték össze. A sztorija csak a bocsánatkéréskor került a híreikbe, akkor sem túlrészletezve. A kormányoldali médiabirodalom címlapjain alig találkozni az üggyel, anyabálnák, az Operettszínház és a terhesszex is megelőzi jelentőségben a Borkai-ügyet. Szétnéztünk a kormánysajtóban.